én is kedvellek, mondta, megfogta a derekamat, magához húzott, és miközben lepöckölte a cigijét, megpuszilta a hajamat.

nem tudom, mi van velem, tényleg. nagyon fura. és nem az a jó-fura. vagy nem is tudom. próbálkozom, ha ez számít... nem szoktam ilyen lenni.
nem látom magamat. hiába nézek a tükörbe, aki visszanéz rám, mintha nem én lennék. mintha elvesztettem volna önmagam, mintha nem tudnám ki vagyok. hol a helyem. kit szeretek, kit nem szeretek. van akit szeretnék szeretni, de nem tudok, van akit meg nem tudok kiverni a fejemből. üres lennék? tényleg... fogalmam sincs már semmiről. ki vagyok én, kik a barátaim, mit szeretek csinálni, mi idegesít fel? sokszor másként reagálok ugyanabban a szituációban. SZERETNÉK boldog lenni, nagyon szeretnék minden pillanatban mosolyogni. mert minden másodpercet, amit nem vidáman töltök, elvesztegetettnek érzek. de nem tudom, melyik az igazi énem? vagy hogy kéne viselkednem. nem másoknak kéne hogy akarjak megfelelni, hanem csak magamnak. d ehát nem is erről van szó. illetve ki tudja? én nem.
hadd legyek boldog, annyira szeretném